A sminktermékek azok a kellékek, amelyek minden nő szekrényében megtalálhatóak. Még ha nincsenek is használatban, egy két régi szemhéjpúder, vagy egy piros rúzs - akár évtizedekkel ezelőttről – biztosan ott lapul valahol a lakásban. A nők sminkelik magukat, a férfiak nem. (Bár manapság már vannak férfiaknak szánt alapozók is, a bőrhibák elfedésére). De ez nem mindig így volt. Hogyan alakult ki ez a szokás, és milyen változásokon ment át az idők folyamán?
A történet
A sminkelés egyáltalán nem új találmány, már időszámításunk előtt is alkalmazták, azonban a smink szó csak a XV. században vált használatossá. Az ókori „sminkelés” leginkább Egyiptomból, a fáraók idejéből lehet számunkra ismerős. Kleopátra előszeretettel festette ki a szemét és szemöldökét erős kontúrvonalakat húzva, szénnel, sőt színes, legtöbbször kék és zöld festékekkel is. De nem csak ő, hanem a férfi uralkodók is, egyes fáraók sírhelyén rúzst és szempillafestéket is találtak. A legmeglepőbb, hogy habár ezek időszámításunk előttről valóak voltak, mégis jobban hasonlítottak a mai értelemben vett sminktermékekre, mint néhány olyan darab, amit korunkhoz sokkal közelebbi időkben használtak. Kleopátrától ered a mai napig divatban lévő cicaszem, amit Elizabeth Taylor elevenített fel, amikor 1963-ban Kleopátra szerepében tűnt fel a mozivásznon. Rajta kívül több ikonikus nő is így festette szemét, úgy mint Audrey Hepburn, Sophia Loren, vagy Brigitte Bardot. Azóta pedig töretlenül divatban van, és úgy tűnik, soha nem is fog eltűnni. (Ami egyébként nem is baj, mert a női tekintetet gyönyörűen hangsúlyozza.)

Ha Kleopátrától kicsit előrébb ugrunk az időben a középkorig, akkor ismét találkozhatunk azzal a ténnyel, hogy a férfiak körében éppen úgy divat volt az arcfestés, mint a nők között, ha nem jobban. Hódított a fehér arcbőr, az annyira fehér, amit ma leginkább a halálosan sápadt jelzővel illetnénk. Ezt a fehérséget szerették minél jobban kiterjeszteni, divat volt a nagyon magas homlok, akinek nem ilyen volt, az leborotválta a haját, hogy növelje a területet. Rizsport használtak az arc fehérítésére, a szájat pirosra, a szemöldököt feketére festették. Ám volt, hogy a túlzott vallásosság korlátozta a sminkelést, ezért ilyen időkben az emberek titokban sminkeltek.
A reneszánsz korban annyi változott, hogy arcukra a fehér rétegre már pirosítót kentek, a barokk idején pedig a szépségpötty jött hozzá pluszban az eddigiekhez. Ez valószínűleg azért terjedt el, hogy elfedjék a bőrhibákat, amik azért keletkezhettek, mert amilyen sokat foglalkoztak a sminkeléssel, parfümözéssel, olyan keveset a tisztálkodással. A sminkelést annyira túlzásba vitték, hogy XIV. Lajos idejében az arisztokraták alváshoz is gondosan kifestették magukat, olyannyira nem mertek smink nélkül mutatkozni.

A francia forradalom után pedig az egész 180 fokos fordulatot vett, a természetes, sminkeletlen arc lett a divat, visszafordulva az ókori görögök mintájához.
Ez a tendencia a XIX. században végig megmaradt, úgy tartották, hogy csak a prostituáltak használnak erős festéket. Merthogy festéket azért használtak, de csak a szemöldököt és a szemet árnyékolták feketével, hogy minél szomorúbbnak, ijesztőbbnek fessen megjelenésük. Ez a lehangoltság akkor az élet minden területén megmutatkozott, a művészetekben is, a kor romantikus irodalmában is. Az emberek csalódtak a forradalomban, kiábrándultak a vallásból. Ezért aztán ezt az érzést ábrázatukon is igyekeztek minél jobban kifejezni.

Napjainkban
Ez után legközelebb a XX. században nyert ismét teret a smink, ekkor már csak a nők körében. Az 1920-as, 30-as évek divatjához hűen még az erős, az 1940-es években pedig már az enyhe, visszafogott smink volt a népszerű.

Azóta pedig a mai napig változik a sminkdivat, minden évben más színek, formák uralkodnak a sminkelési irányzatok terén. Most már a legelképesztőbb találmányok segítik a kevesebb kézügyességgel vagy türelemmel megáldottakat, ilyen például az „Eye Majic”. Ez egy szemhéjra ragasztható fólia, gyakorlatilag egy kész szemsmink van rajta, a festékes felével a szemhéjra kell tapasztani, majd óvatosan lehúzni, a festék pedig a szemen marad. Órákat lehet ezzel megspórolni, persze ennek a felragasztásához is kell némi ügyesség, és az ára is megvan.
Ha utánanézünk, rengeteg ilyen rapid technikával találkozhatunk, és a termékek száma is végtelen. Van selyemfényű alapozó, van mattító, de van olyan is, ami a bőrhöz igazodva óránként változtatja színét. A szemhéjpúderek ezer féle csillogásáról nem is beszélve. A különleges sminktrendeket általában csak valamilyen esemény alkalmával vetjük be, mert biztosan mindannyiunk megtalálta már a jól bevált, hétköznapi sminkelési stílusát. De ne feledjük, van, amivel biztosan nem foghatunk mellé, mindegy mi az alkalom: a cicaszem, a füstös tekintet és a piros rúzs!